Hogyan viseljük a sálat úgy, hogy divatos kiegészítője legyen az öltözékünknek?

A sálak több mint meleg kiegészítők a hideg napokon. Gondoljunk rájuk olyan kiegészítőként, amelyek nagyban feldobhatják a mindennapi megjelenésünket! Nemcsak arra érdemes odafigyelnünk, hogy a kabátunkhoz illik-e a sál vagy sem, hanem arra is, hogy hogyan kössük meg. Hogyan viseljük tehát a sálat úgy, hogy divatosan nézzünk ki és mégis hatékonyan védje a nyakunkat a hideg ellen? Íme néhány javaslat! 

Tartalomjegyzék

Attól függ, hogy milyen hatást szeretnénk elérni vele. Szeretnénk elegánsan kinézni? Válasszuk az egyszerű, minimalista kötéstípust. Különleges alkalomra készülünk? Kössük meg a kiegészítőnket különlegesen, amivel könnyedén kitűnhetünk a tömegből. Az alábbiakban összeszedtük a sál megkötésének módjait: 

  • Klasszikus megkötés – érdemes ezt a kötést elsajátítanunk, mert ezzel a módszerrel könnyen feldobhatjuk a megjelenésünket. Először is vegyünk egy nagy sálat, és hajtsuk félbe. Ezután tekerjük a sálat a nyakunk köré úgy, hogy az egyik kezünkben a behajtott oldala, a másikban pedig mindkét vége van. Fogjuk a sál egyik végét és húzzuk át a hurkon, majd a másik végével is ismételjük meg. Bonyolultan hangzik? Amint a kezünkbe vesszük a sálat, és lépésről lépésre követjük az utasításokat, ez a módszer nagyon egyszerűnek fog bizonyulni! 
  • Divatos masni – a masnik jelenleg nagyon nagy népszerűségnek örvendenek. Megjelennek ingeken, kabátokon és még cipőkön is! Hogyan kössünk masnit a sálból úgy, hogy ne gyermetegnek tűnjünk, hanem elegánsnak és előkelőnek? Tekerjük a sálat a nyakunk köré, majd kössünk egy laza csomót a kulcscsontunknál. A cipőfűzőhöz hasonlóan a sál végeit kössük masniba, majd a masnikat a fülénél fogva húzzuk szét tetszés szerint, hogy elérjük a kívánt formáját és méretét. Hát nem egyszerű? 

Hogyan kössék meg a férfiak a sálukat annak érdekében, hogy stílusos megjelenést tudjanak velük elérni? Íme a legnépszerűbbek közülük… és egyben a leghatékonyabbak is! 

  • Klasszikus megkötés – tekerjük a sálat a nyakunk köré, és húzzuk meg az egyik végét úgy, hogy az láthatóan hosszabb legyen, mint a másik vége, majd tekerjük a hosszabb végét egyszer a nyakunk köré. Ezzel a módszerrel klasszikus kötést tudunk készíteni, amely meleget és… eleganciát nyújt majd! 
  • Párizsi csomó- az egyik legnépszerűbb módja a férfi sálak megkötésének, és egyben az egyik legelegánsabb is. Hajtsuk félbe a sálat és tegyünk a nyakunk köré. Vezessük át a sál két végét az ellenkező oldalon lévő lyukon, amely a sál összehajtása után keletkezett. Ezután húzzuk meg a sál végeit. Kész! 

Nézd meg tippjeinket, hogy hogyan tudsz megtrendi kötéseket alkotni a sáladdal és fedezd fel a különböző stílusú kiegészítőket CCC üzleteinkben, webshopunkban, és az alkalmazásban. Legyél CCC klubtag is, és élvezd a kényelmes és kedvezményes vásárlási lehetőségeket! Kövesd velünk a divatot Facebookon, és inspirálódj velünk az Instagramon is!   



CCC KlubCCC Klub