Melegítőben is csinosan! 

Tréningruhában is lehetsz trendi 

Már a ’80-as, ’90-es években roppant népszerűek voltak a tréningruhák. Mondhatjuk, hogy akkoriban kimondottan divatos volt az utcán is viselni őket.  A 2020-as évben aztán újra reneszánszukat kezdték élni a melegítők, hiszen a home office-ban és a digitális oktatásban töltött hosszú hónapok alatt ismét felértékelődött a gardróbunkban betöltött szerepük.  

Tartalomjegyzék

Meglepő lehet, de a melegítők története egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza. Az első tréningruhát az olimpiai játékokon résztvevő sportolók, és azok viselték, akik sportos életmódot folytattak. Ők hordták tehát az első között a Le Coq Sportif sportmárka alalpítójának, Émile Camuset francia tervező által megalkotott melegítőket.  

Majdnem hatvan éven keresztül a tréningruhákat kizárólag a sport világában hordták és használták, teljesen elszigetelve maradtak a hétköznapi városi divattól. A ’80-as években aztán minden megváltozott. Az edzőtermek sorban nyitották meg a kapuikat, és az egészségtudatosabb, sportosabb életet élő hétköznapi embereknek is szüksége lett erre a kényelmes és praktikus ruhára. Gyorsan kiderült, hogy nem csak amatőr és hobbisportolók számára ideális, de hétvégi kirándulásokhoz, és a szabadidő kényelmes otthoni eltöltéséhez is kiváló öltözet.  

Ahogy az emberek elkezdték viselni a melegítőket a szabadidejükben, a tréningruhák szép lassan, de határozottan elfoglalták a helyüket a divat világában is. A sportos alkalmaktól már elszakadva, megjelentek a teljesen hétköznapi szettekben is. A dzseki, vagy pulóver helyett hordott melegítő felső, vagy a melegítőnadrág teljesen megszokott és közkedvelt viselet lett szerte a világon. 

A sok otthon töltött idő okán, biztosan a te ruhatáradban is van jó néhány tréningruha. Nézzük, hogy milyen típusokat különböztetünk meg? 

A tartósan velünk maradó covid helyzet miatt, mára már nem csak a szekrényben várják jobb sorsukat a kockára hajtogatott tréningruhák. A farmerek, kosztümök, öltönyök és a szoknyák gyorsan átadták helyüket a kényelmes tréningruháknak, amelyekben jól, és kényelmesen érezhetjük magunkat. Már nem csak akkor vesszük fel, ha takarítunk, hanem tipikus, és elfogadott munkaruházattá avanzsált. Ezért fontos, hogy puha, kellemes pamut anyagból készültet válassz, mert az lesz a legkényelmesebb! 

Ebben az elmúlt időszakban annyira megkedveltük a tréningruhákat, hogy a ruhatárunkban különféle típusok kezdtek uralkodni belőlük – hiszen a divat a négy fal között is fontos. Az elegáns női tréningruha fő jellemzője, hogy elsősorban szupertrendi színekben készül. Tavaly a levendula, menta, és sárga színekben gyönyörködtünk, idén a narancssárga, a lila, és a sötétkék színek lesznek a legtrendibbek. Anyagukat tekintve pedig velúrból, plüssből, vagy puha kordbársonyból készülnek. Ezekben nyugodtan nyakadba veheted a várost is!  

Egy tipikus sporttréningruha nadrágból, és felsőből áll.  Ha sportolásra választasz melegítőt, speciális anyagból készültet keress, amely elvezeti a nedvességet a testedtől. Ez fogja a legnagyobb komfortérzetet nyújtani edzés közben. Mindenekelőtt tehát a funkcionalitásra helyezd a hangsúlyt! A melegítőnadrág kiválasztásakor ne csak hosszú szárú nadrágokban gondolkozz!. Nagyon divatosak lettek a rövid sortok is, amelyek tökéletesek a nyári edzésekhez.  

Nem kell mindig teljes tréningruha szettet vislened, sőt még egyforma színeket sem!  Egy egyszerű melegítőnadrághoz vehetsz fel oversize pulóvert, és párosíthatod egy hosszú, egyszerű kabáttal. Legyél színes egyéniség, kívülről is! Válassz egy narancssárga nadrágot, és egy karcsú szabású pulcsit!

Ahhoz, hogy még divatosabb és egyedien stílusos legyél, vegyél rá egy farmerdzsekit, és válassz fekete, magas sarkú csizmát! Kombináld a színeket! A kék melegítőnadrághoz egy vibrálóan színes zokni üde összképet ad majd. Kombinálhatod őket egy teljesen más színű hosszú pulóverrel vagy egy hozzáillő pólóval, amelyre rádobhatod bőrdzsekit! Ehhez a megjelenéshez sportcipőt és klasszikus magas sarkút egyaránt viselhetsz! 

A CCC által forgalmazott sportruházatot online vásárolhatod meg, a sportcipők nagy részét azonban megtalálod üzleteinkben is. Mindenképp érdemes tehát felkeresned webshopunkat, vagy letöltened a CCC mobil alkalmazását a gondtalan, és kényelmes vásárlásért. Válassz tréningruhát nálunk, akár sportoláshoz, akár filmnézéshez, vagy munkavégzéshez van szükséged egy új, és csinos darabra! 

További divat inspirációkért kövess bennünket Facebookon, és a nemzetközi Instagram oldalunkon is! 



CCC KlubCCC Klub