Klasszikus darab, amelyből minden nőnek van legalább egy 

Mitől lett örök divat a fekete női kézitáska? 

Minden nő ruhatárában kell legyen legalább egy kis fekete ruha. No és mi az, ami még mindenképp helyet követel ott magának? 

Valószínűleg neked is van legalább egy fekete női kézitáskád, de a célszerűség miatt nem árt, ha több is lapul belőle a szekrényedben, különböző stílusokban, és méretekben.  

Tartalomjegyzék

Erzsébet királynőről köztudott, hogy a kis fekete kézitáska egyik, ha nem a legnagyobb rajongója. Személyes kedvencéből, a Launer cég egyik klasszikus darabjából több mint 200 darabot vásárolt meg. Igen, 200 darab teljesen egyforma fekete táska.  

Mit tart benne? Néhány fontot, a telefonját, és más apróságokat. De nem ez a legfontosabb funkciója a királynő fekete táskájának. Kommunikál vele! A táska, és annak helyzete egyben titkos kódként is szolgál a személyzettel történő kommunikációhoz. Ha II. Erzsébet vacsora közben az asztalra teszi a kis fekete táskát, akkor távozni kíván a találkozóról. Ha pedig a földre helyezi, ily módon kér diszkréten segítséget az aktuális beszélgetés lezárásához. Ha pedig nem asztal mellett ülve folyik a csevegés, hanem állva, akkor egyik kezéből a másikba rakosgatja a táskát. Ötletes, igaz? 

A női táska nem csak kiegészítő, de egyben funkcionális darabja is az öltözködésnek. Egy fekete bőr kézitáska kiválasztásánál nem csak arra érdemes figyelned, hogy szép, és divatos legyen! Azt is gondold át, mennyire praktikus a kialakítása, mennyire könnyen használható számodra!  

A bőr táskák nem csak elegánsak, de kimondottan tartósak is, és biztos lehetsz benne, hogy egy fekete bőr kézitáska hosszú éveken keresztül hű társad lesz majd. A tartóssága okán is érdemes az olyan klasszikus dizájnú darabok mellett döntened, amelyek nem csak egy szezonban lesznek divatosak, hanem nagy eséllyel sokkal tovább.  

Preferáld tehát a tökéletes minőség, és a bőr alapanyag mellett a geometrikus formákat! A fekete lakkbőr kézitáska is időtálló darab már régóta, bár inkább különlegesebb alkalmakra viseld. Hétköznapokra egy sima bőr, vagy velúr fekete táskát ajánlunk, amely évszaktól függetlenül hordható kiegészítőd lehet. 

A nagyméretű bőr kézitáska roppant praktikus a mindennapos használatra. Simán elnyeli a rengeteg tárgyat, amire egy nőnek a nap közben szüksége lehet, és hazafelé munka után, még be is lehet vásárolni vele. Kényelmes vállpántja, esetenként egy pár kisebb fül, aminél fogva vihetjük, változatossá, és kényelmessé teszi a használatát. Praktikussága nem véletlenül tartja már évek óta a női táskák élmezőnyében! Egyszerűen nem tud kimenni a divatból, annyira szeretjük! Hát nem ő az igazi, ha mindennapi használatra kell egy fekete táska?  

A kis fekete alkalmi kézitáskát az esti bulira, randira, vagy üzleti megbeszélésre ajánljuk. Mindenképpen olyan alkalmakra, amikor nem kell annyi mindent magaddal cipelni, és elég, ha a legfontosabb irataid, és a péntárcád nálad van.  

Ha a hétköznapokban sincs szükséged nagyobb táskára, akkor természetesen mindennapi használatra is választhatod a kis feketét. Klasszikus formával, szegecsekkel, vagy más visszafogott díszítéssel remekül fog mutatni egy farmerrel, vagy nyári ruhával együtt is.  

A geometrikus formájú, a shoppernél kisebb méretű, egyszerű fekete postás táska remek választás munkába járáshoz, vagy üzleti tárgyaláshoz.  

Jó ideje nincs már érvényben az a korábbi divat, hogy a cipő, a táska, és az öv színének azonosnak kell lennie. Ma már inkább az a trend, hogy a cipő és a táska inkább stílusában, karakterében passzoljon egymáshoz, mint a színükben.  

Ha klasszikus elegáns fekete magas sarkút viselsz, és ruhád inkább üzleties, egy fekete kis kézitáska láncon, vagy egy borítéktáska tökéletesen kiegészíti majd a megjelenésed.  

Ha  inkább egy nagy shopperrel szeretsz járni-kelni, ahhoz szinte bármilyen ruhát és cipőt felvehetsz. Ugyanolyan jól passzol a farmerral, és sneakerrel, mint a magas sarkú cipővel, bokacsizmával, vagy egy vastagított talpú darabbal.  

A fekete kézitáska tényleg elengedhetetlen egy női ruhatárban! Ne feledd, a klasszikus fekete táska kiválasztásakor koncentrálj mindig a minőségre, főleg akkor, ha mindennapi használatra szánod. 

Részesítsd előnyben az erős varrással, és a kiváló minőségű alapanyagokból készült táskákat! Szerezd be magadnak a következő gyönyörű, és időtálló fekete kézitáskád a CCC üzleteiben, webshopjában, vagy a mobil alkalmazás segítségével! Kövesd velünk a divatot Instagramon és Facebookon is! 



CCC KlubCCC Klub